Vártam már ezt a pillanatot. Nagyon. Örülök hogy pont mára esett. Anyák napja van. Izgi, mert ma nem én főzök. Én csak asztalhoz fogok ülni. Úgyhogy most annak ellenére, hogy vasárnapi ebédfőzés ideje van, ráérek írogatni.

A kép amit erre az alkalomra választottam, nem csak a témája miatt fogott meg. A találós versike Nyulász Péter író szerzeménye, a tányér szélére készült művet, illetve a fotót testvére készítette a névnapjára. Olyan kedves mindkettő. Szívből, de némi játékkal készült. Úgy, ahogy ezt a blogot írni szeretném. Lesz benne sok-sok főzés, sok ötlet és tapasztalat. De mindezt olyan könnyedén és szívből, ahogyan főzni szeretek. Ráfeszülés és kötöttségek nélkül. Ahogy nekem/nekünk jó. Ahogy élvezzük. Úgy tervezem, hogy a kudarcokat is megosztom majd, tanulságként. Utólag jó ezeken mosolyogni. És hogy kik lesznek ebben a közreműködők? Én és a családom. Mert ezt együtt csináljuk. Van hogy csak megeszik, van hogy a kitalálásban segítenek, de a megalkotásban is részt vesznek időnként. De valamiképpen mindig benne vannak. Mert kellenek hozzá. Mert amikor a család együtt van a konyhában vagy együtt eszünk, az olyan jó.